Hazai Alternatív
Laza Rádió - Magyar
A Laza Rádió Magyar csatornája. Szerkesztett műsoraink négy kategóriába sorolhatók: elektronikus zenei műsorok, rock és alternatív [...] stílusú műsorok, magyar zenei műsorok és vegyes jellegű műsorok. Kívánságműsoraink is vannak, ahol a zenei szerkesztő a hallgató. Hajnalban AutoDJ szolgáltatásunk biztosítja a változatos zenéket.
Hazai Dance
Rise FM
Magyarország legfiatalabb rádiója, a RiseFM 2011-ben ünnepli fennállásának harmadik évfordulóját! Az adó rövid idő leforgása alatt vált [...] az elektronikus zene igazodási pontjává, a főbb zenei vonulatok zászlósává, valósággá formálva azt a virtuális érzést, mely szerint “a zene az ereinkben van”. Magyarország egyetlen dance rádiójaként a RiseFM fokozottan figyel a nemzetközi zenei élet változásaira, újdonságaira, s első kézből tálalja azokat a hazai közönségnek.
Hazai Drum & Bass
Tilos Rádió
A Tilos műsorrendjének egyik legfontosabb eleme a havi rendszerességgel jelentkező tematikus nap, amelyben az önálló műsorszerkesztő csapatok [...] együttműködnek, és az adott aktuális téma köré szervezik a műsorokat. Ilyen volt a pl.: a Távol-keleti nap, az Ablak a Vakra (vaknap), Dwa Bratanki (Lengyel-nap), Az erő legyen velünk! (sci-fi nap), a Magyar Irodalom Napja, az Aki és Ami (állatvédő nap)... A Tilos műsorának a hallgató szempontjából egyedi sajátsága a sokszínűség. Bárki találhat érdeklődésének megfelelőt, hiszen több százan szerkesztik a programot, de keresni kell, megismerni. Az interneten napi, műsor szerinti, félórás bontásban minden elérhető. A Rádió adását a felhasználó tulajdonképpen személyre szabhatja azzal hogy nem kell mindent letöltenie, és az adott műsort bármikor meghallgatja, a sugárzás időpontjától függetlenül.
Hazai Elektronikus
Laza Rádió - Bermuda
A Laza Rádió elektronikus és retro zenéket sugárzó csatornája. Szerkesztett műsoraink négy kategóriába sorolhatók: elektronikus zenei [...] műsorok, rock és alternatív stílusú műsorok, magyar zenei műsorok és vegyes jellegű műsorok. Kívánságműsoraink is vannak, ahol a zenei szerkesztő a hallgató. Hajnalban AutoDJ szolgáltatásunk biztosítja a változatos zenéket.
Hazai Jazz
Jazz Radio
Az igényes jazz zene forrása, ahol a nap 24 órájában hallgathatjuk kedvenceinket. Örökzöldek, modern dallamok, balladák és lüktető [...] ritmusok, ritka lemez- és koncertfelvételek itt, a JazzRadioban.
Hazai klasszikus
MR3 - Bartók
A klasszikus zene rádiója friss, mai hangzású, személyes hangvételű műsoraival a modern életvitelhez igazodik, ugyanakkor a legjobb [...] hagyományokat folytatva küldetésének tartja a klasszikus zene népszerűsítését mind szélesebb körben. A változatos zenei program mellett a megújult klasszikus zenei és kulturális magazinműsorokkal, világsztárok exkluzív koncertfelvételeivel, jazz-összeállításokkal és a BBC szerkesztésében szóló Notturnóval minden korosztály számára a legigényesebb válogatást kínálja az MR3-Bartók Rádió.
Hazai Pop
Hazai Soul
Hazai Techno
Laza Rádió - Jumpstyle
A Laza Rádió jumpstyle csatornája. Szerkesztett műsoraink négy kategóriába sorolhatók: elektronikus zenei műsorok, rock és alternatív [...] stílusú műsorok, magyar zenei műsorok és vegyes jellegű műsorok. Kívánságműsoraink is vannak, ahol a zenei szerkesztő a hallgató. Hajnalban AutoDJ szolgáltatásunk biztosítja a változatos zenéket.
Radio Halley - Comet of Music
Radio Halley mint online rádió állomás, a hallgatókért - értetek - jött létre. Próbálunk egy olyan hallgatható rádiót létrehozni, mely [...] a ti igényeitekhez igazodik. Mind ezt úgy, hogy a zenéket folyamatosan válogatjuk és szerkesztjük. Itt hallhatsz Trance, Rave, Techno, Hardcore, Hardstyle és Euro Dance (Dance) műfajból válogatott - talán írhatnánk, de nem szeretjük ezt használni - "Best Of" -ot. A zenék közül is próbáljuk az igazán "bulizós" zenéket beválogatni. AutoDJ repertoárja több mint 3.000 zenét tartalmaz (szerkesztve). Természetesen ezt nap mint nap frissítjük. Így kicsi az esélye, hogy naponta ugyan azt halld. Zenei irányunk, főként a '90 -es évek. De műsorvezetőink a "Retro" és napjaink zenéit is játsszák. Így próbálunk változatosak maradni. Élő műsorok mellett vendégként neves lemezlovasok mixeit is bemutatjuk, élőben. Talán ez a legfontosabb, hogy élőben. Célunk, nem az automatizált műsorok készítése hanem általatok folyamatosan igényelt műsorok összeállítása. Lehetőleg legtöbb élő műsorokkal. Rádio Halley minden műsorvezető, club adását élőben fogja közvetíteni élő műsor keretében. Ezzel is pörgősé téve az adásokat. Ha esetleg lemaradtál volna egy adásról, akkor meghallgathatod annak ismétlését. Mivel számítógép előtt azért még keveset töltenek az emberek (mint az FM adók hallgatásával), ezért erre is figyelünk. Meg, talán jó egy egy műsort többször is meghallgatni, ha az örömet okozott. Mivel számunkra minden visszajelzés fontos, ezért kérünk benneteket, hogy használjátok az oldal hozzászólásait, értékeléseit. Ugyan így használjátok a fórumunkat, üzenőfalunkat, chatünket, oldalhoz tartozó üzenő rendszert, facebook oldalunkat és e-mail címünket. Műsorokkal kapcsoltban (minden műsorvezető ezt az e-mail címet használja) halley@radiohalley.com e-mail címet használjátok. Amennyiben érzel elég ambíciót hogy műsort vezessél, akkor várjuk jelentkezésedet. Itt nem kell félned, vagy "cikizéstől" tartanod. Mindenki előtt nyitva áll a Radio Halley stúdo kapuja.
Külföldi Alternatív
Wide Grooves Radio
A Wide Grooves rádió szolgáltatja a legnagyszerűbbeket a 80-as és 90-es évek zenéiből, plusz az 50-es, 60-as, 70-es évek és napjaink [...] kedvencei is megszólalnak. Számos DJ különböző stílusú műsorokkal. Nem feltétlenül csak a mainstream.
Acoustic Alternative
Az Acoustic Alternative premier rádióadó, amely elkötelezett híve az akusztikus, alternatív, punk és hard rock bandáknak. Az itt megszólaló [...] track-ek nyers, valódi zenét szolgáltatnak, olyan művészektől, akik még nem felejtették el, milyen csak a zenélés kedvéért játszani. A műsorokban többször előfordul népszerű előadók népszerű dalainak akusztikus változata is.
Külföldi Ambient
Doomed
Dark industrial / ambient zene a szenvedő lelkületűeknek. Ijesztő, kísérteties háttérzene esti órákra (is).
Külföldi Chillout
Külföldi Country
Country 105 CKRY.FM
Kanadai country-zenéket sugárzó rádióadó online hallgatható változata. A rádióadó Alberta tartományból, Calgary-ból sugározza a főleg [...] USA-béli és kanadai country zenészek dalait, alkalmanként megszakítva egy-egy rövid híradással.
Külföldi Dance
90's Dance and Beyond
Valódi oldschool dance zene a 90-es évek elejétől egészen a 2000-es évek közepéig - Technotronic, Sylver, C&C Music Factory, Cece Penniston, [...] Kylie Minogue, La Bouche - és még sok más előadó. Ez az adó ad ottont DJ Perry Rewind Mixének is, valamint hétköznaponként vendég DJ-k szórakoztatják válogatásaikkal a dance zene kedvelőit - folyamatos zeneadás, alkalmanként egy-egy (angol nyelvű) közszolgálati közleménnyel megszakítva.
WBMX Hot Mix Classics
Klasszikus Chicago house hallható az egykori chicagói zeneadó, a 102.7 FM WBMX stílusában; emellett a hallgatók ízelítőt kaphatnak a korai [...] 90-es évek klasszikus house zenéiből is - folyamatos zeneadás, alkalmanként egy-egy (angol nyelvű) közszolgálati közleménnyel megszakítva.
Külföldi Drum & bass
DnbRadio
A hét minden napján, a nap 24 órájában szólnak a drum and bass, jungle, techno és liquid funk zenék ezen az adón. Kihagyhatatlan.
Külföldi Dubstep
Filth FM (Dubstep)
Dubstep a nap 24 órájában, a hét mindegyik napján. A Filth FM hitelesen prezentálja a dubstep kultúráját, stílusát és nem utolsósorban a [...] nagyszerű zenéit. Óvatosan a kattintással - addiktív.
Külföldi Elektronikus
Külföldi Hip-hop
90's Hip-Hop/R&B
A Music Television fénykorszakából, egyenesen a 90-es évekből szólnak a legnagyobb hip-hop és R&B slágerek - az akkoriban agyonjátszott [...] klipek mára a feledésbe merültek, így ma üdítő nosztalgiázás ezeket ismét végighallgatni azoknak, akik annak idején szorgalmasan rögzítették videóra ezeket a zenéket....
Külföldi House
Külföldi Jazz
Jazz Masters
A jazz zene úttörői és legnagyobb nevei szólnak ezen az adón: Earl Hines, Wes Montgomery, Sarah Vaughn, Maynard Ferguson, Clark Terry, Billie [...] Holiday, John Coltrane, Fletcher Henderson és még sokan mások....
Külföldi Klasszikus
Classical Channel
Klasszikus zeneszerzők legszebb művei szólnak az azokat nagy sikerrel eljátszó zenekarok előadásában.
Külföldi Metal
Külföldi Pop
80's Hi-NRG
A 80-es évek high-energy dalai szólnak itt, olyan előadók tolmácsolásában, mint Carol Jiani, Patrick Cowley, Boystown Gang, Sylvester, Hazell [...] Dean, Lime, Yvonne Elliman, Boris Midney - folyamatos zeneadás, alkalmanként egy-egy (angol nyelvű) közszolgálati közleménnyel megszakítva.
Külföldi Rap
Old Skool Rap
Cenzúrázatlanul: ahogyan azt a rap nagymestereitől megszokhattuk, az oldschool szövegelés bajnokai fáradhatatlanul tolják - Big Daddy Kane, Run [...] DMC, Dr. Dre, Whodini, EPMD, Slick Rick, Doug E. Fresh, N.W.A., Public Enemy, Busta Rhymes, Snoop Dogg, Kool Moe Dee, Method Man, Ice-T & és még sokan mások....
Külföldi Reggae
Reggae Radio Rastamusic
Reggae ütemek a nap 24 órájában, egyenesen Jamaicából.... (az oldalon a winamp ikonra kattintva a weboldal nyitva tartása nélkül is [...] hozzáférhetünk a streamhez).
Külföldi Rock
RockRadio1
A RockRadio1 elközelezett híve a legjobb klasszikus és heavy metal daloknak - a legjobb zenék szólnak a 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évekből [...] egészen napjainkig. A rádióadót magáncég működteti, a nap 24 órájában zenét ad reklámok nélkül.
Külföldi Soul
Soul Music Radio
Ha az előadó a szívét-lelkét beleadja a komponálásba, a zenetörténelem legszebb zenéit alkothatja meg. Egyes vélemények szerint ez a [...] stílus leginkább a soul zenét jellemzi, amely világszerte nagy népszerűségnek örvend romantikus dalszövegeinek köszönhetően.
Külföldi Techno
Külföldi Trance
Trance Channel
Egy kattintásnyira a trance műfaj legnagyobb nevei és dalai, fantasztikus mixek és nóták napjaink legnépszerűbb DJ-itől: Sean Tyas, Matt [...] Darey, Above & Beyond, Sonnydeejay, Pedro Del Mar, Paul Oakenfold - és még persze sokan mások.
Külföldi Világzene
New World Buzz
A New World Buzz úttörő munkásságának köszönhetően hallhatunk szelektált zenéket a világ legszínvonalasabb világzene stílusú [...] albumaiból, hallhatunk beszámolókat az új megjelenésekről illetve interjúkat napjaink és a jövő előadóival.
MR (Magyar Rádió)
MR1 - Kossuth
Az MR1-Kossuth Rádió legfontosabb közszolgálati feladata a gyors, hiteles, pontos, pártatlan tájékoztatás, legyen szó közéletről, [...] politikáról, kultúráról, diplomáciáról, sportról, vagy az élet bármely más területéről. Az MR1-Kossuth Rádió hír- és beszélgetős rádióvá vált. Új, korszerű hangzásvilágban, mindig ugyanabban az idősávban hallható percre kész aktualitásokkal várják a műsorvezetők színes, hiteles műsoraikkal a hallgatókat.
MR2 - Petőfi
A markánsan megváltozott MR2-Petőfi Rádió a fiatalok rádiója. Új hangnemben, új műsorstruktúrával jelentkezik, amelyben a zene játssza a [...] főszerepet. A változatos összeállítás Európa és a világ minden tájának legfrissebb és legsikeresebb zenei kínálatát mutatja be, külön hangsúlyt fektetve a fiatal hazai tehetségekre. Olyan minőségi zenéket sugároz az MR2-Petőfi, amely más országos rádió kínálatában nem szerepel.
MR3 - Bartók
A klasszikus zene rádiója friss, mai hangzású, személyes hangvételű műsoraival a modern életvitelhez igazodik, ugyanakkor a legjobb [...] hagyományokat folytatva küldetésének tartja a klasszikus zene népszerűsítését mind szélesebb körben. A változatos zenei program mellett a megújult klasszikus zenei és kulturális magazinműsorokkal, világsztárok exkluzív koncertfelvételeivel, jazz-összeállításokkal és a BBC szerkesztésében szóló Notturnóval minden korosztály számára a legigényesebb válogatást kínálja az MR3-Bartók Rádió.
MR4 - Nemzetiségi adások
Az MR4 Nemzetiségi adások műsorai 13 államalkotó nemzeti kisebbség (roma, német, horvát, szerb, örmény, román, ukrán, lengyel, szlovén, [...] ruszin, görög, bolgár, szlovák) tagjaihoz jutnak el saját anyanyelvükön.
MR5 - Parlamenti adások
Hallgatóink figyelemmel követhetik a parlament üléseinek közvetését. Az élő közvetítés a parlamenti ülésszak ideje alatt hallható. A [...] fennmaradó időben az MR1-Kossuth Rádió FM műsora szólal meg.
MR6 - Régió (Debrecen)
Debreceni regionális adás - az MR öt regionális stúdiója naprakész tájékoztatást nyújt a térségek lakóinak az adott régió legfontosabb [...] eseményeiről, híreiről. Az adók napi 12 órában sugároznak önálló műsort, saját műsoridejükön kívül az MR7 műsora hallható.
MR6 - Régió (Győr)
Győri regionális adás - az MR öt regionális stúdiója naprakész tájékoztatást nyújt a térségek lakóinak az adott régió legfontosabb [...] eseményeiről, híreiről. Az adók napi 12 órában sugároznak önálló műsort, saját műsoridejükön kívül az MR7 műsora hallható.
MR6 - Régió (Miskolc)
Miskolci regionális adás - az MR öt regionális stúdiója naprakész tájékoztatást nyújt a térségek lakóinak az adott régió legfontosabb [...] eseményeiről, híreiről. Az adók napi 12 órában sugároznak önálló műsort, saját műsoridejükön kívül az MR7 műsora hallható.
MR6 - Régió (Pécs)
Pécsi regionális adás - az MR öt regionális stúdiója naprakész tájékoztatást nyújt a térségek lakóinak az adott régió legfontosabb [...] eseményeiről, híreiről. Az adók napi 12 órában sugároznak önálló műsort, saját műsoridejükön kívül az MR7 műsora hallható.
MR6 - Régió (Szeged)
Szegedi regionális adás - az MR öt regionális stúdiója naprakész tájékoztatást nyújt a térségek lakóinak az adott régió legfontosabb [...] eseményeiről, híreiről. Az adók napi 12 órában sugároznak önálló műsort, saját műsoridejükön kívül az MR7 műsora hallható.
MR7 - Dalok és Dallamok (Népzene)
Köszöntjük az MR7-Dalok és dallamok webrádió oldalán! A Magyar Rádió tematikus zenei adója a népzene, a nóta és az operett iránt [...] érdeklődőknek kínál változatos zenei programot. Az MR7 adásának fele népzene, amelyben az autentikus népzene ugyanúgy megtalálható, mint a táncházi muzsika. A zenei kínálatunk másik részét a magyar nóta és az operett teszi ki. A csatornán hallható több mint 3000 darabos válogatást szerkesztőink a közrádió archívumából állították össze. A népzenei műsorfolyamot a Hagyományok Házával együttműködve szerkesztettük.
Egyéb Hazai
Picur Rádió
A Picur Rádió 2011.március közepén indult gyerekrádió - az elsősorban gyerekeknek szóló rádióban magyar és angol nyelvű gyerekzenék, [...] mesék, dalok, mondókák hallhatóak a nap 24 órájában.
Egyéb Külföldi
Comedy Channel
Maximálisan cenzúrázatlanul szólnak az - elsősorban - amerikai stand-up comedy nagyjai az ide kattintó hallgatókhoz - néhány név a [...] teljesség igénye nélkül: George Carlin, Robin Williams, Richard Pryor, Denis Leary, Lewis Black... az adón hallhatóak továbbá népszerű dalok paródiái is, többek között a paródia nagymesterétől, Weird Al Yankovich-tól....
At Work Channel
Fleetwood Mac, Dave Matthews Band, Anita Baker, Nickelback, Heart, Duran Duran, Alanis Morrissette, 3 Doors Down, The Bee Gees - többek között [...] ilyen előadókkal garantálja az At Work Channel, hogy jobban és gyorsabban menjen a munka és / vagy teljen a munkaidő.
ARM FM
Rádió 1
Class FM
Juventus
One Love Reggae Rádió
Rockvilág.hu
Luxfunk Rádió
Groove Salad
RauteMusik Lounge
650AM WSM
RauteMusik Club
RauteMusik Drumstep
RauteMusik Progressive
RauteMusik Hip-hop
Power
RauteMusik House
RauteMusik Metal
RauteMusik Main
RauteMusik Harder
Lánchíd Rádió